A
tudományos és orvosi folyóiratokat, szakkönyveket
megjelentető Tudomány Kiadó Kft.-nél a vállalat
pénzügyeit irányítottam és ennek keretében
levezényeltema cég tulajdonosváltását, egy nagy
német kiadóvállalattól a magyarországi vezetők
kezébe került a cég. A 40 főt foglalkoztató Crier
Kft.-nél társ-ügyvezetőként az értékesítést és a
marketinget irányítottam A céget kizárólag helyi
anyagi forrásokból, a nyereség visszaforgatásával és
helyi szellemi tőkével fejlesztettem
ügyvezetőtársammal, Joó Zsuzsával 9 év alatt egy 6
milliós árbevételű vállalkozásból 300 milliós céggé.
Három lapot gondoztam (Progresszív Magazin, SCM,
Success and Salad) piaci bevezetéstől folyamatosan.
Közel 90 rendezvényt hoztam létre és működtettem az
üzleti reggeliktől, -ebédektől egészen a 3 napos,
több mint 300 fős konferenciákig, Díjátadó
gálaműsorokig. Létrehoztam a Crier Kft. romániai és
horvátországi leányvállalatait.
Jelenleg a
Progressz ’96 Kft. ügyvezetőjeként, a Dunakanyar
Túlélő Akadémiát marketing értékesítési munkáját
irányítom és aktívan részt veszek az versenyek,
expedíciók kitalálásában, létrehozásában,
működtetésében. A csapatépítő programok cégek
igényeihez hangolását végzem.
A
fejvadászattal, személyzeti tanácsadással, life
coachinggal foglalkozó Karrieriskola Kft.-ben az
értékesítést vezetem. Az Európai Színvonalú
Kereskedelemért és Gasztronómiáért Alapítvány
kuratóriumának tagja vagyok.
Angolul felsőfokon, németül alapfokon beszélek.
Édes János
Versenybíró, biatlon edző
Iskolai végzettségem:
Általános Iskola - Apc
Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző
Segédedző tanfolyam
Versenybírói tanfolyam több sportágban
Sportpálya futásom:
1967-ben Általános Iskolában ismerkedtem meg különböző sportágakkal
Szánkóversenyzőként kezdtem
Sportlövészet sílesiklás
1971-től igazolt versenyzőként szerepeltem sportlövészetben
1976-tól 1984-ig Biathlon
Sportlövészetet még a mai napig is űzöm az UTE színeiben
Edzői munkám:
1984-87-ig a Gyöngyösi Zalka HSE Sportlövész Szakosztályánál dolgoztam mint edző
1990-2008-ig a Gyöngyösi Vasutas Síszakosztályánál lettem Biathlonos edző
1995 – 1996 -ig Szövettségi kapitányként dolgoztam a Biathlon válogatottnál.
Edzői pályafutásom alatt Biathlonba nagyon sok magyar bajnokot neveltem. A legtöbbet 1992. 12 magyar bajnokságot tudtam szerezni egyénibe.
1995-96-ban Biathlon VB
1998-ban 18 éven aluli Ifjúsági Diákolimpián edző
2007-ben VB edző
2008-ban VB edző
Jelenleg is Biathlon válogatott versenyzőm van Gombos Károly személyében, aki esélyes a Vancoover beli Olimpiára
Sportlövészet eredményeim:
1970. Magyar Válogatott
1981. Magyar Bajnok (60 lövéses fekvő testhelyzetben egyéni)
1994. Magyar Bajnok (60 lövéses légpuska számban egyéni)
1997. Sportlövész Európai Bajnokság
1987-2000-ig az UTE csapatával nagyon sok bajnoki győzelmet szereztem csapatban
1999-2007-ig nagy kaliberű katonai világbajnokságokon vettem részt
Biathloni eredményeim:
Minden versenyen az első 6 helyzetben benne voltam
Szűcs Imre
nyá.mk alezredes versenybíró
okleveles villamosmérnök, mérnök-tanár,
minőségügyi szakmérnök. Katonai végzettsége
rádiós híradótiszt.
Érdeklődés (munkámból eredően):
technikai őrzésvédelem, nagysebességű, fedett
rendszerek, számítógépes védelem, digitális
térképészet, rajz és festés.
Nyelvtudás: angol felsőfok
(katonai szakanyaggal bővített); orosz, német
középfok.
Gyurkó Gábor
speciális mentős, kötéltechnikai oktató
Sportok
Szüleim
barlangásztak, ez meghatározta gyermekkorom
időtöltését. Általános iskolába sporttagozatra
jártam, atletizáltam és kajakoztam. Középiskolában út-és hídépítést,
majd autószerelést tanultam, majd az érettségi
után két évig fényképészetet. Érdeklődésem már ekkor az extrém
sportok és az utazások irányába vitt.
Ezen
sportok többségét évtizedek óta űzöm:
Barlangászat, szikla-és hegymászás, búvárkodás,
siklóernyőzés, vadvizi evezés, kanyoning, off
road
Néhány
sportot ezek mellett alkalomszerűen űztem:
lovaglás, mountain bike, vizisí, extrém sí,
tereprali.
A fenti
sportok miatt számtalan utazáson és expedíción
vettem részt. Több, mint 200 utazás során 35
országot kerestem fel. Néhány fontosabb utam:
USA, Egyiptom, Izrael, India, Kolumbia, Grúzia,
Törökország, Anglia, Ukrajna, Görögország,
Indonézia
1995 óta
kötéltechnikai oktatóként, 2000 óta emellett
búvároktatóként is dolgozom.
Nyelvtudás:
angol alapfok.
Dr. Debreceni Katalin
versenyorvos, speciális mentős
Végzettség, szakmai önéletrajz
1985-1991:
Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános
Orvostudományi Karán diplomát szereztem
1992-1999
Országos Mentőszolgálatnál dolgoztam, mint
kivonuló mentőorvos Ezen időszak alatt Sopronban
és Győrben eset-és rohamkocsin teljesítettem
szolgálatot, 1996-ban Oxyológiából
szakvizsgáztam. 1996 tavaszától-1997 őszéig a
soproni mentőállomás vezető főorvosi feladatait
láttam el. 1997 őszén Budapestre költöztem, ahol
a központi és a pesterzsébeti mentőállomáson
teljesítettem szolgálatot. Ezen időszak alatt
részt vettem randevú-rendszerű mentés
kiépítésében, légimentésben szereztem
tapasztalatot, szakmai és társszakmai
kongresszusokon hallgatóként, előadóként
szerepeltem.
1997-2001
Péterfi Sándor utcai Kórház Sürgősségi
Belgyógyászat és Klinikai Toxikológiai Osztályán
dolgoztam.
1998 őszén
katasztrófaorvostan és honvédorvostanból
szakvizsgáztam
1999-től a
Főnix SOS RT. Sopron városi ezt követően
budapesti XII. kerületi, jelenleg Budai területi
orvosszakmai vezetőjeként irányítom és
ellenőrzöm központi háziorvosi ügyeletek
működését.
2001-től a
Fővárosi Szt. Imre Kórház Sürgősségi Egységében
dolgozom műszakvezetőként
Eddigi
pályafutásom során a praehospitális sürgősségi
elllátás iránti érdeklődésem kapcsán több
külföldi katasztrófahelyzet egészségügyi
ellátásában részt vettem, speciális mentési
helyzetekben, ezek eszközeinek használatában
gyakorlatot szereztem. / kötéltechnikai mentő
képzettség, SSI Advanced Open Water Diver/
Német nyelven tárgyalóképes, angolul orvosi
szakanyaggal bővített
Gaál Péter
speciális mentős
Szakmai
önéletrajz:
1996-1999 Alpinsport- Krimmer Kft. /PETZL cég
magyarországi képviselete/ Ipari alpintechnikai
oktatás, PETZL képviselet
1999-2002 Alpin School Kft. Ipari alpintechnikai
oktatás, Felszerelés vizsgálat,
Szabályzatkészítés Munkavédelmi- Tűzvédelmi-
képviselet, Kötéltechnikai rendszerek oktatása
/Kötéltechnikai mentési rendszerek oktatása
2002-től Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi
Főfelügyelőség B-A-Z Megyei Felügyelősége
(felügyelői vizsga, közigazgatási alapvizsga,
közigazgatási szakvizsga letétele)
Végzettségek
1997-2000 Országos Munkavédelmi Továbbképző
Központ, Felsőfokú munkavédelmi szak
Tűzvédelem II. képesítés (VII-229/2001. Törzslap
száma)
Vitorlázás
1964 –68 versenyszerűen vitorláztam a Balatonon és a velencei tavi versenyeken
1971-73 a „kék csillag” SZOT hajón szolgáltam, mint kapitány
Több esetben hajóztam az Adrián és a Földközi Tengeren is.
Kajak
Úttörő olimpia bajnok 1968
Úttörő magyar bajnok 1968
Serdülő magyar bajnok 1969
Európa bajnokság 4. hely 1969
Hajózás
1974-ben Szolgáltam egy szezont a „SIRÁLY II” szárnyas hajón, mint gépész
Barlangkutatás (1974- 1981)
1974-1975. a KPVDSZ Vörös Meteor Vass Imre majd 1975-1981 a Baradla Barlangkutató Csoportban tevékenykedtem.
Számos magyar és külföldi barlang bejárásán, feltárásán, térképezésén vettem részt.
1974-ben részt vettem Magyarország első ipari alpin munkájába a KPVDSZ Vörös Meteor Vass Imre Barlangkutató Csoport keretén belül.
Hegymászás (1981-)
A hegymászást 1981-ben a KPVDSZ Vörös Meteor Téri Ödön csoportjánál kezdtem el.
1983-tól a BME MHSZ hegymászó szakosztályához kerültem.
1985-ben a BSE Hegymászó Szakosztálya tagja lettem.
1987-ben bekerültem a Magyar Hegymászó Válogatottba.
1989-ben a BSE Hegymászó Szakosztálya Vezetője lettem, jelenleg is én vagyok
1990-töl folyamatosan elvégeztem a BRK BERGWACHT hegyi mentő tanfolyamot és szakvizsgát (Standardkurs + Aufbaukurs)
1993-1999 a Magyar Hegymászó Oktatók egyesületében dolgoztam, hegymászóoktatóként
Hegymászó utjaim során Számos Európai, Ázsiai és Afrikai Ország hegyeiben túráztam, illetve vezettem túrát.
Síelés
Gyerekkorom óta síelek.
1993-ban síoktatói vizsgát tettem. Azóta több utazási irodánál illetve utaztatónál dolgoztam illetve dolgozom.
Ez a web oldal szerzői jogi oltalom alatt áll.
Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Így a szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül az oldalakról semmilyen részt nem szabad semmilyen formában,
semmilyen elektronikus, kézi vagy másféle eszközzel másolni, reprodukálni vagy lefordítani más nyelvre.