logo


hidvegi_logo

adventure_logo

cha_logo

old spice


Köszöntjük Hilda nevű látogatóinkat!

<< 2010 Szeptember >>
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Click for Budapest Ferihegy, Hungary Forecast
link ajanlo

Created by Zoli
Graphics by Bitbox
Hosted by FF Network

Főleg a bringáé volt a terep, de azért nem hiányozhatott az evezés egy kis futás és persze a kötéltechnikai és a számtalan meglepetés feladat sem. A csapatok megismerhették a Dunakanyart és Budapest környékét, úgy ahogy még soha. Majd várt rájuk a Pilis, a Vértes, a Bakony és a Balaton felvidék. És végezetül csobbanhattak a Balatonban és jöhetett a sülthal és az ubi és a jóféle, vulkáni tufán érlelt vörösbor!

Birkapörkölt mellett, a Dióshegyi kis tónál gyülekezve, a versenyzők már sejtették, hogy reggel hét órakor csobbanással indul a nap. És így is lett. Hidvégi-Üstös Pál szakmai igazgató, megint valami újdonsággal rukkolt elő. A csapatok a következő pont leírását a tó fölött lógó flakonokban találták meg, melyhez természetesen be kellett úszni a közepére és utána a bicskának is kéznél kellett lenni. Innen futás Kismarosra, ahol egy kicsit nagyobb víz, a Duna várta a kenuzókat. Dömösig meg kellett küzdeni a sodrással, de jó tempóban haladtak a hajók. A Heinz Sándor, master világkupa győztes kenus vezette CKM team futott be elsőként, de nem sokkal lemaradva kötött ki a váci LTV VW team is. Kerékpárral közelítették meg a Rám szakadékot, ahol akár 30 perc időjóváírást is elérhettek az ügyességi feladattal, célba dobással. A hegyen bringával átvágva, a Lajos forrást és a Dömör kaput érintve Csobánkára jutottak, ahol a szabad mászást próbálhatták ki. Ebben a gyakorlott, erdélyi Neuzer-Gyilkostó Adventure Racing team ért el maximális időjóváírást, 30 percet. Gyalogos szakasz vezetett át Pilisvörösvár és Nagykovácsi között, az Antónia árokban, ekkorra a Tesk Team és a Salomon-Saab már átvette a vezetést. Majd Nagykovácsiból újból a bringáé volt a terep egészen az éjszakai depo-ig, Csákvárig néhány apróbb feladat beiktatásával. Páty után még egy ezer évesnél öregebb oltárkövet és egy forrást kellett felkeresni és megtalálni a kő alá rejtett utasítást, ami kisebb nagyobb fejtöréssel bár, de mindenkinek sikerült

A második nap rövid futással indult a Galagonya lovastanyáig és itt természetesen lovas feladattal. Mindenki már előre félt ettől a versenyszámtól, de még a versenyzők is meglepődtek azon, hogy milyen könnyen vették az akadályokat. A Salomon-Saab, a Maxballoon és a Hegyimazsolák is maximális időjóváírást értek el. Bringára pattanva, a Csókakői vár megmászása után (néhány csapat meglepő irányból érkezett) a bodajki strandra gurultak be a csapatok. A nem is olyan kicsi tavat háromszor kellett körbeúszni, amiben a Tengerszem Team remekelt 28 perces összidővel. Bizony sokaknak nem igazán ment az úszás a legjobb időeredmény 7 perc 44 másodperc volt a legrosszabb, pedig 17 perc. Majd újra bringa, bár néha a vállon és a Gaja szurdokon keresztül. A következő ellenőrző ponton, Bakonykútiban várta a csapatokat a pontőr, a vajaskenyér, a paradicsom és egy hosszú gyalogos szakasz. A Burok völgy több mint 15 kilométeres hosszával embert próbáló feladat volt, így a nap közepén. A Városi Léhűtők csapata jól döntött, hogy inkább kihagyja ezt a szakaszt, így csupán egy óra büntető idővel megúszták, míg a Gumotex Team és a Z.S.Ú.R. bevállalta a gyaloglást és utána szálltak autóba, hogy ne kelljen sötétben tekerni Márkóig, az éjszakai depóig. Bár reggel ennak semmi jele sem látszott, de hatalmas jégeső kapta el a csapatokat a völgyben és szakadt vagy másfél órán keresztül. Téstől, pedig már mintha mi sem történt volna, újra ragyogott a nap. A bakonynánai Római fürdő vízeséseknél s kötéltechnikai feladat így szerencsére nem maradt el. Villámláskor nem lehetett volna a drótkötelekre lépni. Itt újra vizesek lettek a versenyzők, mivel via ferráta, a vietnámi híd után a pálya egy szakaszán vállig vízben lehetett csak végigmenni. A kötélpályán a CKM és a Salomon Saab remekelt 30 percen belül teljesítették a feladatot. A Bakony északi részén keresztülbringázva Márkóban várta a csapatokat a forró zuhany, a paprikás krumpli és a megérdemelt pihenés.

Hogy ne kelljen rámenni a 8-as főútra vasárnap reggel Szentgálig futottak a csapatok. Aki nem jó útvonalat választott bizony jócskán lemaradt. Innen kerékpárral továbbra is stratégiai feladatot kellett megoldani, a 15 Balaton felvidéki települést tetszőleges sorrendben, a legrövidebb idő alatt kellett érinteni. Ahol nem volt pontőr ott valamilyen helyi nevezetesség jellemzőjére kérdeztek rá a szervezők. A Tesk, a Salomon Saab, a CKM, az LTV VW, a Tengerszem, a Maxballoon és a Neuzer-Gyilkostó Adventure hibátlanul teljesítették a távot, a DVRK Rebisz 2, a Hegyimazsolák 3 helyszínt hagytak ki. A nap fénypontja a verenyt befejező úszás feladat, közös csobbanás volt 16. 30-kor a Balatonban

m8
szponzorok


Ez a web oldal szerzői jogi oltalom alatt áll.

Minden jog fenntartva. All rights reserved.

Így a szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül az oldalakról semmilyen részt nem szabad semmilyen formában, semmilyen elektronikus, kézi vagy másféle eszközzel másolni, reprodukálni vagy lefordítani más nyelvre.

magyar english